Gondolatok a láb boltozatairól

blog

Itt a nyár, lekerül a cipő, a zokni és jobban a figyelem középpontjába kerül gyermekünk lába, talpa. 🦶🏻
Ilyenkor ösztönösen is szeretnek mezítláb lenni a kicsik, amit érdemes hagyni nekik, mert rendkívül meg tudja erősíteni a láb boltozatát.🐾

Az aggódó szülők szeretnek gyors, hatékony megoldást kapni gyermekük lábának deformitására. De ahhoz, hogy segíthessünk, ismerni kell a láb felépítését. A láb normál esetben három ponton támaszkodik: a sarokcsonton, a nagy- és az kisujj lábujjpárnáin. Lábunkon két boltozat található, a
sarokcsont és a nagy lábujj között van a láb hosszanti és a nagy- és a kis lábujj láb felőli részén található a haránt boltozat. A boltozatos szerkezetre a láb teherviselő funkciója miatt van szükség. Lúdtalpnak a láb hosszanti boltozatának süllyedését/ellapulását nevezzük. 🦆👣

Fontos tudni, hogy három éves kor alatt nem beszélünk lúdtalpról, mert a láb boltozatos szerkezete a stabil járás kialakulásától kb. óvodás korra alakul ki. Érdemes foglalkozni a problémával, mert a lúdtalp későbbi következményeként kialakulhatnak boka-, térd-, csípő- vagy gerincpanaszok is. 🦶🏻

Minden mozgásszervi megbetegedésnél fontos a megelőzés, így van ez a lúdtalp esetében is. Fontos, hogy milyen cipőben teszi meg gyermekünk az első lépéseket. A megfelelő cipő kiválasztásakor ügyeljünk rá, hogy a bokát tartsa, de rugalmas talpú legyen.👟
Amennyiben lehetőségünk van rá, szabadban, egyenetlen, természetes talajon (fűben, kavicsokon, homokban, stb.) engedjük mezítláb járni gyermekünket, mert ez nagyon jól erősíti a talp izomzatát, amelynek fontos szerepe van a helyes boltozat kialakulásában és megtartásában. Fontosnak tartom még itt hangsúlyozni, hogy amíg gyermekünk nem jár önállóan, addig ne járassuk Őt kézen fogva (de erről majd később bővebben)! 👣

Léteznek különböző speciális lúdtalpbetétek, de ezek önmagukban nem jelentenek megoldást, a lúdtalp
kezelésében elengedhetetlen mellé az aktív gyógytorna. 🤸🏻‍♀️
Azonban, ha probléma merül fel, akkor mindenképpen javaslom szakember megkeresését!
Hamarosan engem is kereshettek majd! 😉

 


RAD Roller partner lettem

blog
Néhány éve Egerben egy gyógytornász kongresszuson találkoztam először a RAD termékekkel. Nagyon megtetszett. Először csak saját magamon kezdtem el használni. Később a...