Vakcina kisokos - avagy kortárs oltás. 1. rész

blog
A gyerekeimről már sokat hallottatok, de most lerántom a leplet az én titkos, virológus férjemről. 💕
Megkértem, hogy írjon nekünk a vakcinákról, hogy a laikusok is tudjanak tájékozódni szakembertől erről a fontos, mindenkit érintő témáról, érthető nyelven.
Fogadjátok szeretettel dr Vidovszky Márton három részből álló Vakcina kisokosának első részét. 💉
 
VAKCINA KISOKOS
avagy kortárs oltás
 
1. rész - A vakcinák hatása a közegészségügyre
 
Azzal kezdeném, hogy oltás párti vagyok. Dolgoztam vírusvakcina fejlesztésen EU-s konzorciumon belül itthon és külföldön. Hiszek benne, elkötelezett vagyok a kutatás ilyen irányában és úgy gondolom (valamint az előbb írtakból adódóan némi szakmai rálátásom is van), hogy ez az út az emberiség javát szolgálja. Tehát aki érzelmi alapon, és/vagy az alapján dönt az oltás beadatásáról, hogy hogy állnak a csillagok, az kérem, ne olvasson tovább, mindannyiunknak felesleges köröket spórol meg.
 
Az egyik legjobban dühítő dolog az életben, amikor hasznos, jó és kiemelten fontos dolgokról alaptalan és részigazságú rémhíreket terjesztenek, a társadalomban bizalmatlanságot keltve, ezzel veszélyeztetve az egyén és a köz biztonságát. Pontosan ebbe a kategóriába esik a jelen helyzetben is megjelenő összeesküvés elméletek gyártása és valótlanságot tartalmazó, a vakcinázás ellen buzdító kampány.
 
Csak, hogy értsük a vakcina feltalálásának és az azóta betöltött értékét/szerepét: A fekete himlőben nagyságrendileg többen haltak meg, mint a világháborúkban, amit az első vakcina feltalálása állított meg és annak kiterjesztett alkalmazása tüntette el véglegesen a populációnkból.
 
A védőoltásoknak köszönhető az is, hogy a gyermekkori halálozással járó betegségek a világ legtöbb részén eltűntek, vagy visszaszorultak.
 
A különböző vírusok ellen létező vakcinák különböző mértékben védenek az adott vírus okozta betegség ellen, azonban a populáció átoltottsága megóvja azokat az egyéneket is, akiket esetleg nem véd, vagy akiket valamiért nem lehet beoltani.
 
A vakcinák esetleges mellékhatásai általában enyhe gyulladásos tünetek és csak nagyon elenyésző esetben fordulhatnak elő komolyabbak, amelyek kockázata sokkal elenyészőbb a vakcina nyújtotta védettséggel és az említett nyájimmunitás védelmével szemben (természetesen ezeknek a kockázatoknak a további és további csökkentésének érdekében folyamatosan kell kutatni újabb és újabb vakcinák hatékonyságát).
 
Így a vakcina beadásának megtagadása nem csupán egyéni, de társadalmi felelőtlenség is. Természetesen itt a kötelezően beadandó oltásokról beszélek, az pedig, hogy melyik oltás legyen kötelező, bízzuk a megfelelő szakemberek elbírálására, ne akarjuk ezt is mi eldönteni az interneten, pár óra alatt megszerezni vélt PhD-nkra támaszkodva.
 
Vidovszky Márton
 
(Folytatás hamarosan. A második részben a különböző típusú vakcinák közti különbség lesz a téma.)